|
|
A sorsüldözött
KROISOST keményen sújtotta az isten haragja, nyilván azért, mert azt képzelte, hogy ő a legboldogabb ember a világon: álmában ugyanis jelenést látott, amely hitelesen megjósolta neki, hogy fia miatt milyen szörnyű csapás zúdul majd rá. Ugyanis két fia volt; az egyik ugyan nyomorék: süketnéma, a másik azonban, Atys, valamennyi kortársa közt minden tekintetben a legkiválóbb. Tehát erről az Atysról azt jósolta az álombeli jelenés Kroisosnak, hogy vaslándzsa hegye döfi halálra, s így veszíti el.
Midőn a király felébredt, és jól meghányta-vetette magában az álmát, megrémült; először is feleséget adott fiának; azután pedig, ámbár eddig rendszerint Atys vezette a lydeket a háborúkban, most már egyetlen alkalommal sem bízott rá ilyen feladatot; ezenfelül minden dárdát, lándzsát, s minden olyan eszközt, amit még ezeken felül a háborúban használni szoktak, kihordatott a férfilakosztályból, és a fegyverteremben halomra hányatta, nehogy valamelyik a fiára zuhanhasson, ha esetleg a falon függ.
Miután a fia már házasember volt, egy királyi családból származó phrygiai férfi érkezett Sardeisbe, akire súlyos végzet nehezedett, mert vérbűn szennyezte kezét. Egyenesen Kroisos palotájába ment, és bűnének kiengeszteléséért könyörgött az itten szokásos szertartások szerint, és Kroisos meg is tisztította őt. (A tisztulás a lydeknél ugyanolyan, mint a görögöknél.) Miután tehát Kroisos elvégezte a szokásos szertartásokat, érdeklődött: kicsoda az idegen, honnan jön, és így beszélt:
- Idegen, ki vagy te, és Phrygiának melyik vidékéről jöttél ide az én tűzhelyemhez? Ki az a férfi vagy nő, akit megöltél? - Ó, király - felelte az idegen -, Adrastos a nevem, Gordios fia vagyok, Midas unokája. Tulajdon fivéremet öltem meg akaratlanul, s azért vagyok itt, mert atyám elűzött, és minden vagyonomtól megfosztott.
- Vendégbarátaim leszármazottja vagy - válaszolta Kroisos -, tehát mi, akikhez menekültél, barátaid vagyunk. Maradj itt nálunk, mindennel ellátunk, amire szükséged lehet. Balsorsodat igyekezzél erős lélekkel elviselni, ez válik leginkább javadra.
Adrastos tehát Kroisos palotájában szállt meg. Épp ebben az időben a mysiai Olympos környékén óriási vadkan bukkant fel, ki-kitört a hegységből, és pusztította a mysiaiak földjeit. Bár a mysiaiak több ízben is támadásra indultak ellene, sehogy sem bírták elejteni, a vadkan ellenben roppant károkat okozott nekik. Végre a mysiaiak követeket küldtek Kroisoshoz, ezzel az üzenettel:
- Ó, király, országunkban óriási vadkan bukkant fel, pusztítja földjeinket, s hiábavaló minden igyekezetünk, sehogy sem bírjuk elejteni. Most tehát arra kérünk, küldd hozzánk fiadat, válogatott ifjak és vadászkutyák kíséretében, hogy megszabadítsuk országunkat ettől a szörnyetegtől.
Ezek így könyörögtek, Kroisosnak azonban eszébe jutott az álomlátása, és ezekkel a szavakkal felelt nekik:
- A fiamat ne is emlegessétek, mert aligha küldhetem hozzátok, hiszen fiatal házas, és most csak ezen jár az esze. De szívesen küldök hozzátok válogatott lydiai ifjakat, és elküldöm vadászkutyáim egész falkáját, hogy segítségetekkel megszabadítsák országotokat ettől a szörnyetegtől.
Ez volt a válasza, és a mysiaiak meg is voltak vele elégedve. Épp ekkor lépett be Kroisos fia; még hallotta a küldöttek kérését, s azt is, hogy a király megtagadta annak a teljesítését, s ekkor így szólt apjához:
- Atyám, valamikor a legnemesebb és legdicsőbb cselekedetnek tartottuk harcra és vadászatra kivonulni, s ekként hírnevet szerezni. Most pedig mind a kettőtől eltiltasz, holott sem gyávaságnak, sem csüggedésnek soha semmi jelét sem láthattad rajtam. Hogyan nézhetek majd ezután az emberek szemébe, ha kimegyek a piactérre, vagy onnan hazatérek? Hogyan állhatok a polgárok, hogyan állhatok fiatal feleségem szeme elé? Mit gondol majd arról a férfiról, akivel egy födél alatt lakik? Ezért hát vagy engedj kivonulnom a vadászatra, vagy érvekkel győzz meg, hogy nekem jobb, ha kívánságod szerint cselekszem.
- Fiam - válaszolta erre Kroisos -, nem azért cselekszem így, mintha gyávaságot vagy kelletlenséget vettem volna észre rajtad, nem! Egyszer jelenést láttam álmomban, amely odalépett hozzám, és azt jósolta nekem, hogy te nagyon rövid életű leszel: vaslándzsa hegye okozza majd halálodat. Ennek a jelenésnek tulajdonítsd, hogy annyira sürgettem házasságodat, és hogy most nem akarlak elengedni erre a vállalkozásra, mert vigyázni akarok rád, és megpróbálom, hogy talán ügyeskedéssel életben tarthatlak, legalábbis addig, amíg élek. Mert nézd, te vagy az egyetlen fiam, hiszen a másikra, mivel süketnéma, nem számíthatok.
- Atyám - felelte az ifjú -, érthető, hogy az ilyen álombeli jelenés miatt aggódol értem, csakhogy te nem jól értetted az álomlátást, nem világosodott meg előtted a helyes értelme: hadd magyarázzam meg tehát én. Az álom, mondod te, azt jelenti, hogy vaslándzsa hegye okozza majd halálomat. De hát van-e a vadkannak keze, s van-e vaslándzsája, amitől annyira félsz? Igen, ha azt mondta volna a jelenés, hogy a vadkan agyara vagy más efféle fegyvere okozza halálomat, akkor valóban úgy kellett volna cselekedned, ahogy cselekszel, de a jelenés lándzsahegyről beszélt. De mivel mi nem férfiak ellen indulunk harcba, engedj elmennem.
- Fiam - mondta rá Kroisos -, el kell fogadnom a te álommagyarázatodat; meggyőztél, megváltozott a véleményem, s most már elengedlek a vadászatra.
S miután Kroisos közölte ezt fiával, magához hívatta a phrygiai Adrastost, és ezt mondta neki:
- Adrastos, mikor a balsors üldözőbe vett, s ezt nem szemrehányásképpen említem, én megtisztítottalak, házamba fogadtalak, s mind a mai napig mindennel ellátlak. Most tehát, mivel én már jót tettem veled, neked is kötelességed a jót jóval viszonozni. Ezért most arra kérlek, mivel fiam ma vadászatra indul: vigyázz rá, hogy útközben rablók vagy gonosztevők meg ne támadják, és ne történjék semmi baja. Ezenfelül illendő is hozzád olyan vállalkozásra menned, ahol hőstetteiddel dicsőséget szerezhetsz, mert őseid is így gondolkoztak, s ezenfelül megvan hozzá az erőd is.
- Királyom, semmiféle más ok nem bírhatna rá, hogy ilyen vállalkozásra kivonuljak, mert akit olyan balsors sújtott, mint engem, annak nem való ifjú és boldog cimborákhoz csatlakoznia, s erre különben magam sem vágyom, de meg sok egyéb ok is visszatartana tőle. Most azonban, mivel te ösztönzöl rá, akinek kedvére kell tennem, hiszen kötelességem jótettedet jótettel viszonozni: kész vagyok teljesíteni kérésedet, s biztosíthatlak, hogy fiad, akinek őrzését rám bíztad, épségben tér majd haza hozzád, amennyiben ez az őrzőjén múlik.
Adrastos ezt felelte Kroisosnak. Ezután válogatott ifjak és vadászkutyák kíséretében kivonultak, s miután elérkeztek az Olympos-hegységhez, felhajtották a vadállatot, s mikor előkerült, körülfogták, és lándzsáikat feléje röpítették. És ekkor történt, hogy vendégbarátjuk, éppen az az Adrastos, akit Kroisos a vérbűntől megtisztított, lándzsáját a vadkan felé röpítette, azonban elhibázta, és helyette Kroisos fiát találta el. Így teljesült rajta az álombeli jelenés jóslata, hogy lándzsa hegye okozza halálát. Egy futár azonnal útnak eredt, hogy megjelentse Kroisosnak, mi történt; és mihelyt Sardeisbe ért, tövéről hegyére elmondta a királynak a vadászat lefolyását és fia halálos szerencsétlenségét. Kroisost mélyen megrendítette fiának halála, de még kétségbeesettebben kesergett amiatt, hogy épp az az ember ölte meg, akit ő maga tisztított meg a vérbűntől.
Balsorsa miatt magánkívül, rettenetes szavakkal kiáltott az Engesztelő Zeushoz, s tanúul hívta: íme lássa, mit követett el a vendégbarát ellene; kiáltott a családi tűzhely és a barátság istenéhez, s mindezen a néven ugyancsak Zeust értette; a családi tűzhely istenéhez kiáltott, mert családjába fogadta az idegent, s így tudtán kívül fiának a gyilkosát táplálta; a barátság istenéhez kiáltott, mert arról a férfiúról, akit őrzőül adott fia mellé, kiderült, hogy a legvégzetesebb ellensége.
Ezután jöttek a lydek, és hozták a halottat; utánuk lépkedett a gyilkos. Ez odalépett a holttesthez, és megadta magát Kroisosnak, felé nyújtotta karját, és kérte, hogy ott a holttest mellett ölje meg; fölemlegette régebbi szerencsétlenségét s hozzátette: most ezt még azzal tetézte, hogy szerencsétlenné tette azt, aki őt annak idején megtisztította, s ezért nem élhet tovább. Kroisos ennek hallatára megsajnálta Adrastost, s bár a maga családját is borzalmas csapás sújtotta, így felelt neki:
- Barátom, vezeklésed tökéletes, mivel önként ítélted halálra magadat. De az én véleményem szerint nem te vagy ennek a szerencsétlenségnek az oka, bár akaratlanul te hajtottad végre a tettet, hanem bizonyára valamelyik isten, aki már jóval előbb megjósolta nekem az elháríthatatlan jövendőt.
Kroisos ezután illendően eltemette fiát. Adrastos azonban, Gordios fia és Midas unokája - aki, mint mondottam, saját testvérét ölte meg, s most vendégbarátja fiának gyilkosa lett -, megvárta, amíg az emberek mind elszéledtek, és a sírboltra csendesség borult, s ekkor abban a meggyőződésben, hogy a sors minden ember között, akit csak ismert, őt vette üldözőbe legkegyetlenebbül, fellépett a sírdombra, és Atys sírján megölte magát.
|
|
|
